Gyorsan eltelt ez az év is...

Egy nap maradt még hátra az évből. Nem is tudom hirtelen összeszedni, mennyi minden történt velem ebben az évben. Most nem fogok "évértékelőt" tartani, azt meghagyom a politikusoknak. A 99%-a úgyis csak beszélni tud, vagy még azt sem. Bár jobban belegondolva ez sem igaz. 2014-ben "A tanú" című film sokszor elbújhat, már ami bizonyos dolgokat illet. Erről ennyit...
Az viszont eszembe jutott, hogy mennyi mindent tervez az ember és mennyi mindent meg is tud valósítani belőle ha igazán akarja. Aztán marad egy rakás olyan dolog is, amit különböző okokból nem tudunk megvalósítani. Nekem például nagy álmom volt, hogy idén nyáron végre "beröffentem" a család öreg Pannónia motorját és teszek vele egy kört Debrecenben. Ez sajnos évek óta nem jön össze. Nem kifejezetten motorszerelői hiányosságaim miatt, hanem leginkább az idő rövidsége az, ami mindig közbeszól. Most jut eszembe, hogy a saját, kifejezetten fiatal motoromat sem sikerült lassan két éve beindítani. Jobban mondva lassan két éve nem is láttam... Ez van. Messze van sok minden mostanában. Viszont közelebb került rengeteg más! Rengeteg új barát, kolléga, élmény gazdagította ezt az évet is. Arról nem is beszélve, hogy ebben az évben hét főszerepet tanultam meg és énekeltem el. Januárban jön a következő új szerep
... Utaztam megközelítőleg 40.000 kilométert. Többnyire repülővel, de egy tetemes részét autóval sikerült megtenni. Sok koncertem volt, nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt otthon és külföldön egyaránt. Mozgalmas év volt... Egy olyan Pillangókisasszonyban énekelhettem, amit egy rangos Német Színházi díjra jelöltek. Hatalmas az érdeklődés, jönnek-mennek a zsűri tagok, az előadások telt házzal mennek. Szerencsére 2015-ben is lesz belőle egész sok előadás. Még ma este is színpadi próbám lesz a közelgő  Romeó és Júlia premier miatt. Holnaptól azonban lesz pár nyugalmasabb napom, de aztán minden megy tovább. Készülök egy lemezfelvételre, két premierem is lesz februárig, koncertek, utazás. Nincs megállás.
A nyarat megint megtervezem, aztán meglátjuk mi sikerül belőle...

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Premier utáni csend (ami nincs) ...

Túl vagyok a Pillangókisasszony premieren! Azt hiszem életem egyik, ha nem a legnagyobb sikere volt! A közönség szétverte a házat, hosszú perceken keresztül "standing ovation"! Rengeteg gratulációt kaptam és nagyon jó kritikákat írtak újságokban, magazinokban és online is! Olyan jó híre lett a bemutatónak, hogy folyamatosan jelentkeznek be a különböző médiumoktól. Legutóbb pl. a Deutschland Radio /Német közszolgálati rádió/ készített egy összefoglalót. A második előadás olyan volt, mintha ismét a premieren lennénk! Megint őrületes siker és szintén állva tapsolt mindenki! A rendezés fantasztikus és nagyon megérinti az embert, nem véletlen tehát, hogy ekkora a siker... Ha ez minden előadáson így lesz, az csodálatos lenne! Rengeteg energiát és szeretetet kap az ember a közönségtől. Annyira tudnak lelkesedni, ha valami jó! Elismerik, ha az ember teljesít, megdolgozik a sikerért. Én is sokkal magabiztosabbnak érzem magam egy-egy ilyen előadás után. Egyébként is rengeteget tanulhat az ember, mikor ilyen feladatokat kap és "hagyják", hogy próbálgassa a szárnyait, nyugodtan fejlődhessen. Ez megfizethetetlen... Ismét nagyszerű kollégákkal dolgozhatok együtt, fantasztikus "Pillangókisasszonyom" van, akivel a közös munka felüdülés volt! A rendezőnk elképesztően "énekesbarát" és egy kifejezetten nyugodt, tartalmas próbaidőszak van a hátunk mögött. A "fiatalabb" Pillangókisasszonyt egy nagyon tehetséges színésznő alakította, hihetetlen átéléssel és professzionalizmussal. Az egész darabot "némán végigvinni" nem kis feladat! A második részbe időnként belenéztem a próbák alatt és a "szerepduplázás" ellenére sosem volt olyan érzésem, hogy esetleg "elvesztettem" volna valamelyiküket. Mindkettőjük jelenléte borzalmasan erős, tökéletes egyensúlyban vannak egymással. Nem kis munka van mögötte, a másik minden apró rezdülését figyelniük kell, hihetetlen teljesítmény. Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen csapatban énekelni és ilyen nagyszerű közönség előtt állni a színpadon! Amiért pedig szintén hálás lehetek, hogy egy olyan közegben vagyok, olyan emberek vesznek körül, akiknek magától értetődő, hogy egymásért (is) vagyunk, dolgozunk! Mindenki azon van, hogy a másik is jól érezze magát, mert az Ő sikere és eredménye is múlik ezen. Tudunk örülni a másik sikerének, tudunk segíteni egymásnak és tudunk tanulni a "hibákból" is. Mindenkinek egyértelmű, hogy csapatban kell dolgozni! Nincsenek a mindennapok "átitatódva" a személyes problémákkal, kifogásokkal, szakmai "kivagyisággal", politikai véleményekkel, esetleg az ezekből adódó nézetkülönbségek miatti "feszültségekkel". Ilyesmit az elmúlt két évben még csak nem is hallottam, tapasztaltam itt. De ezt csak mellékesen jegyeztem meg... Milyen érdekes, hogy ilyen is van, ugye?
A "tapsvihar utáni" csend azonban még nem jött el. Még rengeteg előadás vár rám és gőzerővel készülök a következő bemutatóra. F. Delius: Rómeó és Júlia a faluból című operáját tanulom. Nem túl gyakran játszott mű, amit nem is igazán értek, hiszen gyönyörű zene! Nem mondom, hogy könnyű énekelni, mert sokszor kifejezetten kényes, elég magasan van, de megéri dolgozni érte! A zene néha olyan, mint egy filmzene, néha Puccini, néha Wagner, néha Schönberg. Alapjaiban véve viszont nagyszerű mű és ráadásul nem is túl hosszú. Azt hiszem szünet nélkül fogjuk játszani... Ettől még nehéz dolgom lesz, hiszen szinte végig kell énekelnem az egész operát. Sali (azaz Romeo) és Vrenchen (Julia) szerelméről szól a mű, én pedig Sali-t fogom alakítani. Kíváncsian várom a próbaidőszakot!

Madam Butterfly Premeire 2014
foto: Theater Bielefeld

Premier előtti napok...

Kis szünet után megint írok... Annyi minden történik és repül az idő, így fel sem tűnik, ha sokáig kimarad a blog írás. Többen már aggódtak, hogy esetleg elromlott a számítógépem, de egyszerűen csak sok a dolgom. Próbák, koncertek, utazás... Időközben kétszer láttam Hollandiát, volt pár koncertem és gőzerővel folynak a próbák... Hollandiába reményeim szerint gyakrabban fogok járni, ugyanis egy nagy koncertügynökség megkeresett, ami a jövőben remélhetőleg tartalmas közös munkát fog eredményezni. :-) Ja! Mindeközben már tanulnom kell F. Delius: Rome és Julia című operájának tenor főszerepét, ami igencsak terjedelmes szerep... Szóval most sem unatkozok. Az idő mostanában nagyszerű, úgyhogy egész sokat tudok a Bmx-emen tölteni, bár erről most kicsit "le vagyok tiltva". Azt mondta a Pillangókisasszony rendezője, hogy nehogy már a premier előtt törjem össze magam! Legutóbb sikerült esnem egy nagyon és a könyököm bánta...szerencsére nem a fejem. Eddig még sikerült megúsznom nagyobb sérülés nélkül. A skateparkban voltak mostanában szerencsétlenebbek, akikhez sajnos mentőt kellett hívni... Na igen, már nem vagyok 16 éves, de az újrakezdés óta egész sokat fejlődtem...legalábbis már sokkal magabiztosabb vagyok. Egyébként a nyáron kikapcsolódásként szereztem egy igazi retro csodát, egy 1987-es Carraro /Olasz ritkaság/ márkájú Bmx-et. Családi segítséggel sikerült egész szép állapotúra felújítani, kerékpár múzeumba való darab! Nincs szívem ráülni, nehogy koszos legyen... Itt van:

Egy premier előtt mindig nagy az izgalom. Mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából, megfelelni mindennek és mindenkinek. A hosszas próbaidőszak alatt kialakul az emberben egy kép a darabról, a szerepről, a viszonyokról. Jó esetben sikerül azonosulni a feladattal és együtt élni a színpaddal. Ha jó a darab és jó a rendezés, a kollégák, akkor ez villámgyorsan megy és "otthon érzi magát" az ember a színpadon!
Néhány nap múlva lesz a Pillangókisasszony premierem és az izgalom már a tetőfokára hágott. Túl vagyunk sok zenekaros és jelmezes próbán is. Egy teljesen önfeledt, kiegyensúlyozott és nagyon izgalmas próbaidőszakon vagyunk túl. Minden a maga útján ment és bár rengeteget dolgoztunk, a darab még mindig újdonságként hat, minden egyes próbán kicsit otthagyjuk a szívünket. Sosincs olyan az érzése az embernek, hogy hidegen hagyná egy-egy jelenet, mert már ezerszer elpróbálta.
Mindig különösen nagy élmény ha egy darabban színészekkel dolgozhatok együtt. Ez már előfordult az elmúlt években és most ismét egy tehetséges színésznővel volt szerencsém megismerkedni. Pillangókisasszony szerepét formálja meg. Nem akarom "lelőni a poént", de nagyon izgalmas a darab koncepciója. Annyit azonban el szabad árulnom, hogy a Pillangókisasszonyt éneklő kiváló szoprán kolleginám mellett az említett színésznő is a szerepet alakítja... Izgalmas koncepció! :-)
A darab fantasztikus! Zenei szempontból egyértelmű, hogy az operairodalom egyik legnagyszerűbb műve. Hatalmas élmény énekelni! Pinkerton szólama kifejezetten jól megírt feladat és nagyon hálás. Izgatottan várom a következő néhány próbát és a szombati premiert!
Ilyenkor már csak az marad hátra, hogy az ember kiélvezze azt a maradék pár napot, amikor még kicsit finomíthatja, próbálgathatja a dolgokat...
Nagyon várom a premiert! :-D

Párizs, Párizs...

Stílszerűen ezt a címet adtam ennek a bejegyzésnek. Találhattam volna valami frappánsat is, pl. "Álmok és rémálmok Párizsban", vagy mondjuk "A város, amely mindenkit magába zár!". De nem akarok ennyire előreszaladni... Kezdem inkább az elején.

Egy nagyon szép és fontos eseményre kaptam felkérést, miszerint Magyarországot képviselhetem többedmagammal a párizsi Unesco szervezésében megrendezett Gálaesten. Egy kis háttér információ az eseményről:

"

A Magyar Művészeti Akadémia kiállításával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertjével köszönte meg Magyarország hétfőn az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában, hogy a nemzetközi szervezet a közelmúltban beválasztotta hazánkat a Szellemi Kulturális Örökség Bizottságába.

Magyarország négy évig képviseli a kormányközi bizottságban az egész Kárpát-medence, valamint a volt Szovjetunió és a volt Jugoszlávia országait, és szavaz az új pályázatokról, többek között a Kodály-módszerről is – emlékeztetett Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO-nagykövete. "

Természetesen a legnagyobb örömmel vettem részt az eseményen. Boldog vagyok, hogy az Unesco-nál énekelhettem! :-) A koncert nagyszerűen sikerült, rengeteg kedves és értékes emberrel találkozhattam, ismerkedhettem meg. Végre ismét volt alkalmam egy jót beszélgetni Marton Évával, akivel mostanában a távolság miatt leginkább csak telefonon van lehetőségem a kapcsolatot tartani. Tehát ami fontos volt, az nagyon jól ment és "működött".

Ez volt a párizsi kirándulás "lényegi része". Amit viszont most írok, az leginkább a "Kalandozások egy hihetetlen vidéken" címet kaphatná.
Előrebocsájtom, hogy mint mindenki, én is rengeteget olvastam Párizsról, már többször voltam is ott. Szerethető, kiemelkedő fontosságú hely Európa történelmében. Rengeteg művészt, tudóst, gondolkodót ihletett ez a méltán híres város.

Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas és zsúfolt világvárosban előfordulhat az, ami a koncert után velem, és a másik több ezer autóssal történt...  
Este tízkor a koncert után úgy döntöttem, hogy elindulok vissza Németországba. Az út egyáltalán nem olyan vészesen hosszú és még bőven fel voltam töltődve annyira, hogy gond nélkül vezessek néhány órát.
Elindulva Párizs északi része felé, megcéloztam az A1 autópályát. Ez egy forgalmas hatalmas autópálya, amelyen Belgium, Hollandia és Németország felé lehet eljutni. Az út előző nap Párizs felé zökkenőmentes volt, eltekintve a rengeteg sebességkorlátozó táblától, amik gyakorlatilag szinte egész Belgiumon keresztül lassítják az embert. Ettől eltekintve kellemesen lehetett haladni. Némi kaland azért már az odaúton is adódott, ugyanis a GPS megadta magát. Ennek köszönhetően egy olyan párizsi külvárosban kötöttem ki, ahol részenként még közvilágítás sem volt. Az utcakép alapján nem lett volna ajánlatos útbaigazítást kérni a nem túl megnyerő külsejű és habitusú járókelőktől, autósoktól. Azt sem hittem volna, hogy városi benzinkutaknál nem lehet térképet kapni. Mint ismeretes, Párizs bizonyos városrészein a közbiztonság olyannyira kedvezőtlen, hogy ezeket területeket a rendőrség is csak csoportosan látogatja meg. Rengeteg zavargás, gyújtogatás és különböző Rejtő regényekbe illő esemény történik az ilyen területeken. 
Érdekesség, hogy mikor kb. egy órás bolyongás után eljutottam a szállodába, valamelyik Francia tv adón pont olyan párizsi utcákat mutattak egy dokumentumfilmben, ahol én is tiszteletemet tettem. Mondanom sem kell, hogy ha ezt a műsort egy nappal hamarabb látom, akkor biztosan nem állok késő este egyetlen piros lámpánál sem lehúzott ablakkal...
De vissza a visszaúthoz!
Szóval elindulva a városból kivezető úton még utoljára a biztonság kedvéért valahol a Champs-Elysées környékén útbaigazítást kértem egy rendőrtől. Ő el is mondta, hogy melyik irányba érdemes az A1 autópálya felé mennem. Nagyjából ismertem az irányt és hamar eljutottam oda, ahol tegnap beértem a városba. Ez a hatalmas, széles és hosszú kivezetőszakasz megy a Charles de Gaulle reptérre is.
Az első furcsa "jel" az volt, hogy az általam kinézett útszakaszról nem lehetett ráhajtani a kivezetőre. Ekkor továbbmentem és megpróbáltam a következő lehajtót. Ott sem lehetett. Ekkor már kezdtem kicsit aggódni. Mivel a rendőr egy szóval sem említette, hogy bármiféle lezárás is lenne Párizsban, így tovább keresgéltem a lehetőséget. Mindenfelé műanyag mobil kerítés és egy lezárt tábla volt kitéve. Sehol nem volt kiírva, hogy melyik másik irányba lehet eljutni az autópályára. Ha van egy lezárás, akkor általában valami támpontot, iránymutatást, egy másik főút számát, elkerülő szakaszt, "egérútat", vagy bármit, de ki szoktak írni mindenhol! Egyetlen egy rendőr nem állt a hatalmas lezárásoknál, a belvárosban pedig ezek szerint fogalmuk sem volt arról, hogy mi folyik a kivezető utakon. Mikor már akkora dugó volt Párizs egész északi részén, hogy gyakorlatilag álltak az autók, akkor egyre többen kiszálltak, tanakodtak és természetesen különböző nyelveken nem tetszésüknek adtak hangot. Ezekből most nem idéznék szó szerint... Láttam olyat is, hogy egy autós későn vette észre az egyik kisebb lehajtónál a lezárást és mivel semmiféle előzetes figyelemfelkeltés nem volt, a sötét útszakaszról egész egyszerűen a táblák közé hajtott. Itt is legalább háromszor elmentem, mivel többször sikerült bejárnom ezt a környéket is. Mikor harmadjára keveredtem ugyanehhez a helyhez, akkor épp egy francia autómentő húzta ki a szerencsétlenül járt autót. Kapva az alkalmon, hogy esetleg az autómentő, aki nyilván rádióval és lényegesen több információval rendelkezik, mint az átlag szerencsétlen kétségbeesett és magára hagyott éjszakai autós, megálltam és megkérdeztem, hogy mégis mi a csuda folyik itt Párizsban. Fogalma sem volt!? Ekkor már teljesen reményvesztettem hömpölyögtem az autós tömeggel, akik egész egyszerűen nem tudtak kijutni a városból. A tömegben először egy fiatal Holland párral kötöttünk menekülési szövetséget. Mivel nekik volt navigációjuk, így én követtem őket. A GPS (értelem szerűen) mindig az A1 felé próbált navigálni, azaz az arra a kivezető szakaszokra. Legalább 20 különböző pontról próbáltunk az autópálya felé menni, de mindenhol le volt zárva. Ők feladták és elmentek a belváros felé... Buszok, kamionok, Németek, Hollandok, Belgák, Franciák tömkelege kétségbeesve és dühösen próbált kiutat keresni esélytelenül. Később egy Belga családdal ismerkedtünk össze. Az volt az ötlet, hogy válasszunk ki egy Párizstól észak-kelet vagy észak-nyugat irányba fekvő várost és majd onnan valahogy egy nagy kerülővel előbb utóbb csak sikerül Belgium felé eljutni. Eleinte itt is útlezárásokba ütköztünk. Ekkor teljesen kelet felé vettünk az irányt és nagy nehezen találtunk egy kiutat, ahonnan még kb. 70 km autózás után valami csoda folytán végre elkezdtünk észak felé autózni és megtaláltuk az A1 autópályát...

Nagyjából négy és fél órába került, mire kijutottunk Párizsból!!!! A Holland barátaink saját elmondásuk szerint hamarabb kezdték a kálváriát és valószínűleg még órákon keresztül bolyongtak...

Hogy miként történhet az, hogy még a francia autósok sem tudtak semmit? Miként történhet az, hogy a hatalmas nemzetközi reptér felé vezető útra sehogy nem lehetett felmenni? Hogy fordulhat elő, hogy órákon keresztül egyetlen útbaigazítás, információ, vagy rendőr sem kerül elő? Ráadásul ez az egyik legzsúfoltabb európai nagyvárosban? Fogalmam sincs...

A nagy fekete kör jelzi azt a részt, amit bejártunk. A kis fekete kör a kivezető autópálya, amire lehetetlen volt rámenni...
Mint látható, gyakorlatilag lebénították a városból északi irányba kimenő forgalmat.
Ha ki lett volna írva bárhol is, hogy senki nem menjen északra, akkor talán hamarabb vége lett volna a "Flúgos futamnak"! :-)

Lassan a nyár felé...

Azt hiszem, már mindenki érzi a nyár közeledtét. Persze Magyarországon már hőség van, és biztos egyre nehezebb lehet bemenni a munkahelyekre és dolgozni. Északon kicsit más a helyzet, itt is meleg van, de azért elviselhetőbb. A nyár közeledtét azonban én is érzem, annak ellenére, hogy nincs megállás. Legutóbbi premierem, a Lukrécia meggyalázása után már ismét beindult az élet. Olyannyira, hogy hamarosan kezdődnek Puccini Pillangókisasszonyának rendelkező próbái! A bemutató szeptember 27.-én lesz, tehát már most el kell kezdeni a munkát. Ismét egy hosszas "ismerkedés", tanulás és kemény munka vár rám. Mondanom sem kell, hogy a zene gyönyörű és Pinkerton szerepe igazán hálás. Szóval nagyon fel vagyok dobva, és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy a nyár még várat magára kicsit.
Arról nem is beszélve, hogy lesz még egy igazán izgalmas nap a rövidke nyári pihenő előtt. Ez akkor lesz, amikor majd több ezren fogják élvezni a kellemes napsütést, a valószínűleg 25-26 fokos északi "hőséget", és egy domb tetején, pokrócon heverészve várják majd, hogy felcsendüljenek Puccini, Bizet, Verdi és sok más zeneszerző híres melódiái. Ekkor lesz az is, hogy én a domb alján, a szabadtéri színpad mögött fogom várni, hogy a színpadra léphessek, és hatalmas zenekarral énekeljem pl. azt, hogy "Addio fiorito asil..." ! :-)
Ha ennek a napnak vége, akkor lesz néhány szabad hetem, aminek egy részét biztos megint tanulással fogom tölteni, hiszen novembertől egy másik darabot kezdek próbálni. Ez az örökös tanulás... :-)

Emlékszem arra, amikor a nyarakat minden évben a Balaton partján töltöttük. Hatalmas családi vakációk voltak ezek. Majdnem egy napba telt, mire autóval eljutottunk az ország egyik végéből a másikba, igazi kaland volt mindig. Sokszor előfordult, hogy 10-15 rokon is összegyűlt egyszerre. Ezek számomra nagyon emlékezetesek maradtak. Jó érzés volt gyermekként átélni, hogy ilyen hatalmas családja van az embernek és ennyi felnőtt vigyáz rá. Rengeteget ittam a Balaton vizéből is! Persze többnyire nem önszántamból, hanem a hullámzásnak köszönhetően. Órákig lubickoltam a vízben. Egyik kellemes időtöltésem volt vízibiciklizni és annak csúszdájáról a vízbe zuhanni. Ilyenkor ittam a legtöbbet a vízből. Bár úszni elég hamar megtanultam, a mély vízben elkerülhetetlen volt némi biztonsági óvintézkedés. Erre a legmegfelelőbbnek egy autó gumijának belső része bizonyult. Ez elég stabilan fenntartott a vízen, ugyanakkor a szelep időnként belefúródott az oldalamba. Naja, hát valamit valamiért! Még mindig jobb volt kicsit vérezni, mint megfulladni... :-D

Munka az ünnepnapokon is...

Kis kihagyás után ismét megragadom a billentyűzetet.

"Ihletem" lett volna írni hamarabb is, de leginkább idő és összeszedett gondolatok hiányában tartottam pár hét szünetet.
Megint egy próbaidőszak kellős közepén vagyok és utaztam is. Benjamin Britten egyik remekművét, a Lukrécia meggyalázását próbáljuk. Hatalmas szerepet éneklek benne, folyamatosan színpadon vagyok. Sokat nem árulhatok el a produkciókról, hiszen premier előtt nem "szivárogtathat" az ember információkat!:-) Annyit elárulhatok, hogy a darab fantasztikus és a rendezőnk nagyon jó koncepcióval érkezett. Ez a darab nagyon sokoldalú mű. Feszegeti az erkölcsi, vallási, emberi és politikai kérdéseket is. Érdekes, hogy bizonyos művek mennyire megtartják "frissességüket". Persze ez a mű egyébként sem túl "idős" még, hiszen az ősbemutatóra 1946-ban került sor, de maga a történet nagyon régi. Régi és mégis hihetetlenül "élő". A színház egyébként is él! A minket körülvevő világot mutatja be, másfajta szemszögből próbálja bemutatni nekünk azt. Ez a feladata. Elgondolkodtat, gyakran felnyitja az ember szemét, olyan dolgokra világít rá, amiket sokszor pont azért nem veszünk észre, mert a szemünk előtt zajlik. Legyen szó ember és ember közti viszonyokról, érzelmekről, vagy akár "politikáról". Ezek sok esetben összefüggnek és ez ebben a darabban tökéletesen meg van írva... Próbálunk tehát, mindenki hihetetlen energiával dolgozik, tanul, készül. Szerencsére van egy nagyszerű angol anyanyelvű segítőnk is, aki igyekszik minket a tökéletes kiejtés irányába terelni. Zeneileg is lenyűgöző az opera. Azt nem mondom, hogy könnyű volt a tanulási folyamat, hiszen kifejezetten sok energiát és koncentrációt kíván az embertől a bonyolult ritmusok miatti állandó számolás, de a végeredmény fantasztikus. A közönség nem fogja észlelni, hogy nekünk milyen "ébernek" kell lennünk... :-)
Ez van tehát most. Próbaidőszak.

A múlt héten otthon voltam és egy fantasztikus csapattal énekelhettem egy fantasztikus művet.
A. Dvorak Stabat Mater című oratóriumát adtuk elő a Magyar Rádió Zenekarával és Énekkarával.
A koncertet élőben közvetítette a Bartók Rádió a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből. Felemelő élmény volt, nagyszerű koncert. Vajda Gergő vezényelte a zenekart és Fodor Beatrix, Megyesi Schwartz Lúcia, Bakonyi Marcell voltak a partnereim. Ez is azok közé a koncertek közé tartozik, amit sosem felejtek el. Feltöltődve és boldogan ültem fel a repülőre másnap... 


Volt azonban egy húsvét is, amikor nekem Ringetje előadásom volt, így hazautazni most nem volt alkalmam. Meséltem viszont a kollégáimnak az otthoni hagyományról, a locsolásról! Néhány fényképet is mutattam, a legendás hollókői locsolkodásról és mindenki le volt nyűgözve. Szép és egyedi szokás ez. A húsvét és a locsolás azonban mit sem ér egy kis Pálinka nélkül! Néhány kollégámat a vasárnapi előadás után meginvitáltam tehát egy kis pálinkázásra, ami természetesen osztatlan sikert aratott! :-)

Barátok, kollégák a Világ minden pontjáról...

Gyerekként mindig nagyon szerettem felnőttek közt lenni. Tulajdonképpen többet voltam a "nagyokkal", mint a korombeli gyerekekkel. A családomon keresztül sok embert megismerhettem. Rengeteg tanár, orvos, matematikus, fizikus, történész és természetesen zenész vett körül minket. Sokan jártak közülük a Monteverdi Kórusba is, de nem csak a próbateremben találkoztak, hanem rendszeresen összejárt a társaság. Minden évben hatalmas szüreteket tartottunk Tokajban, ugyanis édesapám hobbiból egy egész szép kis hegyoldalt művelt. Saját bort is készített, amire nagyon büszke volt, de azt hiszem leginkább csak az iránta érzett szeretetből és tiszteletből itták oly nagy elánnal a barátai. Nekem ugyan nem volt alkalmam megkóstolni, de valószínűleg nem ettől lett híres a Tokaji borvidék... :-) Olyankor mindig különösen izgatott voltam ha külföldi vendégeink jöttek. Érdekelt, hogyan beszélnek, hogyan élnek, mitől lehetnek mások, mint mi. Az emberek sokfélesége mindig is csodálattal töltött el. Szerencsére ez a sokszínűség egy énekes pályáját végigkíséri. Már középiskolás koromban volt szerencsém külföldi professzoroknál hegedű mesterkurzusokon részt venni. Zeneakadémista koromban szintén többször tartottak nekünk úgynevezett "Workshopot", ahol külföldi tanárokkal, rendezőkkel és más ország énekes hallgatóival dolgozhattunk, közösen tanulhattunk. Ez nagyon fontos volt, sok mindenre megtanított. Nyitott szemmel járni, megismerni más országok kultúráit, látni, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a munkához az emberek, szerintem elengedhetetlen. A Művészet és a Színház ezért is egyedülálló, mert szabad és nyitott, nem lehet "keretek" közé zárni. Minél többet lát az ember, annál több lesz. Ez a fajta "tudásvágy" vezette és vezeti előre az embert. Nagyon érdekes és izgalmas dolog egy premierre úgy készülni, hogy adott esetben a világ majd minden kontinenséről akad egy szereplő! Mindenki hozzáteszi azt, amit magával hozott. Különleges és sokszínű lesz a végeredmény. Együttműködni, csapatban dolgozni és sok újdonságot tanulni, látni, hallani. Azt hiszem ettől is szép ez a pálya, hiszen ez a sokféle ember más körülmények között nem is találkozna. Ez nem csak szakmailag, hanem szellemileg is feltölti az embert. Nagyszerű barátokat, kollégákat, és rengeteg tapasztalatot szerez az ember.

Ma este Cosi fan Tutte előadásom lesz, ahol együtt fog dolgozni " Németország, Hollandia, Bulgária, Brazília, Horvátország és Magyarország " ... :-D